Vélemény az Uruguay-Portugália világbajnoki nyolcaddöntőről.

Számomra komoly meglepetés volt, amikor kialakult a játék képe, úgy rögtön az első két percben. Nem igazán tudtam, mire számítsak az uruktól, és mire a portugáloktól. Egyikük sem vitézkedett úgy igazán, a portugálok játékát ráadásul azért is fedte homály számomra, mert kimerült körülbelül annyiban, hogy majd Ronaldo megoldja. Vagy, ha nem ő, akkor Quaresma csavar egyet külsővel; a védekezést pedig megoldja a rutinos védőpáros, meg William Carvalho előttük. Igazából kialakult játékstílusról nem beszélhetünk esetükben, ez a verseny is mutatja, hogy már minden csapat képes – kivéve az argentinokat – felhúzni két falat a saját tizenhatosa elé. És ez az igazából identitás nélküli portugál csapat találkozott most a rendkívül szervezett, bár döcögős támadógépezettel rendelkező uruguayi válogatottal.

Az uruk rendkívüli tisztelettel és odaadással, fegyelmezettséggel és sok bruszttal és melóval játszottak, tudatosan átengedve a területeket az ellenfélnek, hadd gurigázzanak a térfél közepén, mondván, az nekünk csak jó. És ebből a betömörült, beszűkített, remekül együttmozgó-lélegző-létező védvonalból – ők tudták, én kevésbé – mindössze két érintéssel el tudnak majd jutni az ellenfél kapujáig, kihasználva Cavani és Suarez technikáját és klasszisát, valamint a zavarba hozható, és már nem éppen fiatal Pepe-Fonte kettős, illetőleg a két szélső védő rutintalanságát. És az iszonyatos védő-és mezőnymunkát végző Cavani a félpályáról, az ötösig felfutott és fejelt. Majd később, a saját térfeléről megindult a labdaszerzéskor, felért a tizenhatosig, és gólt lőtt. És mindezek mellett szerelt, szűrt, zárt, tisztázott. Embertelen mennyiségű és nem mellesleg minőségű munkát végzett – és ez akkor lett a legszembetűnőbb, amikor le kellett cserélni, ugyanis a helyére érkező Stuani a felét sem tudta nyújtani elődjének. És ha egy kérdéses pontja lehet ennek a válogatottnak az ez: mi van a rotációval, mi van, ha Cavani és/vagy Suarez, Bentancur, Nandez, Vecino és a többiek kidőlnek? Nincs igazán minőségi csere a padon, minden egyes becserélt uruguayi minőségbeli romlást eredményezett. Mert a szívvel-lélekkel, fegyelmezetten Tabarez utasításait betartva focizó Uruguay nagyon sokáig menetelhetne a VB-n, csak ne legyen komolyabb baj.

Portugália, nos, eddig tartott a szerencse. Itt nem jött össze az, ami két éve az EB-n igen. Igazi veszélyt ezen az összecsapáson egyedül Bernardo Silva jelentett, neki volt néhány jó csele, és meglátása, de semmi több. Sokat elmond róluk, hogy a balbekknek volt két kevésbé szar lövése, és a 33 éves Pepe – valamint Godín hibája – kellett ahhoz, hogy egyenlítsenek. Nem mondanám, hogy Ronaldo besült, hiszen küzdött ő, hajtott, de önfejűsége, és talán túlpörgése a vesztét okozta. Remek példa erre, amikor pattogva megindult, egy, majd két csel, és a tizenhatoson belül lelopták a labdát a lábáról. Mert négy-öt védő közé bevezetni a golyót, minek, de még inkább, miért? Addig, amíg William Carvalho irányítaná ezt a csapatot, amíg Joao Mario észrevétlen marad, majd a megváltóként pályára küldött Quaresma lenne az, akinek változást kellene vinnie a meccsbe, amíg Ronaldo ilyen butaságokat csinál; amíg a másik csatár, akinél még annyit sem volt a labda, hogy megjegyezzem a nevét, semmit sem, vagy ha mégis, akkor rosszul csinál: addig ennyi van ebben a csapatban. Egy kevésbé szervezetten és jól védekező, egy emberként együtt létező csapat ellen lehet, hogy továbbmentek volna. De így…