A szív vagy a zsenialitás? Szinte az egész VB-ről elmondható, hogy e kettő szembenállása határozza meg a mérkőzéseket, de a legjobb példa erre az argentin és az izlandi válogatott összecsapása volt.

Az az argentin válogatott, amely olyan szupersztárokat tudhat a soraiban, mint Messi, Agüero, Di Maria, Dybala vagy Higuain, Mascherano és még sorolhatnám, mérte össze tudását azzal az izlandi válogatottal, amely játékosállományának egy része, még csak nem is profi labdarúgókból áll, hanem félprofikból, tehát a foci mellett polgári állásuk is van. Ezek közül kivételt képez néhány ismertebb játékos, mint Gylfi Sigurdsson, aki a Premier League-ben játszik. Az argentinok megmutatták már többször, hogy képesek lélegzetelállító játékra, ugyanakkor unalmas és ötlettelenre is, az izlandiakról pedig az EB óta tudjuk, hogy képesek kilencven percen keresztül, pofátlanul bekkelni, hogy aztán egy gyors kontra végén ők nyerjék meg a mérkőzést.

És ez ezen a meccsen sem változott. Az európaiak minden játékosa a saját térfelén helyezkedett, a csatár Finnbogason is, egészen visszahúzódva a saját térfelének a közepéig, így képezve egy tíz emberből álló falat. Nagyon pontosan és precízen szűkítették a területeket, olykor hat emberrel is, míg a hátvédek néhány kivételtől eltekintve jól fogták Agüero-t és társait. A középpályán rombolóként, és labdaszerzőként két embert foglalkoztattak, egyikük az a Hallfredson volt, aki nem egy alkalommal ért oda az utolsó pillanatban egy-egy lövési kísérletre, vagy kényszerítőre, megakadályozva azok sikerességét, a másikuk pedig a csapatkapitány Gunnarsson volt. Ők ketten összesen öt sikeres szerelést, öt megelőző szerelést/labdaszerzést és hat tisztázást mutattak be, és mellettük még ott volt a fentebb már említett Gylfi Sigurdsson - aki papíron támadó középpályásként játszott, valójában viszont az egész csapat védekezett, és a csatáruk, Finnbogason foglalta el Sigurdsson helyét, amikor az ellenflnél volt a labda – öt szereléssel és három labdaszerzéssel. Sokat elárul az izlandiak védekezéséről, hogy a csatáruk is három labdát szerzett. Ők segítették tehát a védők munkáját, akik szintén remekül helyt álltak. Mindez azonban nem jött volna össze ennyire jól, ha az argentinok nem ugyanazt a sablont erőltették volna.

Messi ugyanis egyszerre volt csapata legjobbja – a kihagyott büntető ellenére – és fojtotta meg a csapatot. Szinte minden támadás rajta keresztül vezetett, ugyanazt próbálták kilencven percen keresztül: Messi passza Agüeronak, aki megtartja vagy visszapasszolja a feladónak, kényszerítőt kialakítva, hogy aztán Messi jobb pozícióból lőhessen kapura. Ezt az ellenfél védői és középpályásai nagyon jól le tudták olvasni és meg tudták akadályozni, és ami érthetetlen: ha ott van a csapatban egy Di Maria, egy Meza és egy Agüero, hiába van ott az ötszörös aranylabdás, ha ez nem megy, akkor hagyni kell a többieket kibontakozni, és megpróbálkozni valami újjal és váratlannal. Ha a padon ott ül egy Dybala, aki bár nem a leggyorsabb játékos a világon, és nem is a legerősebb, de jól lő és képes a váratlanra, és a változásra, akkor miért erőltették tovább azt, ami nem ment? Sampaoli vagy félt, vagy nem látta át – amit kétlek. Azzal, hogy Híguaint bevitte, csak még egy emberrel több lett ott, ahová el akartak volna jutni, még egy ember, aki a mozgásával ugyan zavart okozhatott volna, de aki miatt ugyanakkor plusz egy izlandi beállt az amúgy is tetemes falba. És a legszomorúbb az, hogy Aguero csak egyszer villant, vállalt fel egy kis pluszt, és abból gól is született. Messi tizenegy lövése, 70 passza mellé nyolc elveszített labda is járt, és mindössze háromszor találta el a kaput. Persze: 8 sikeres csele volt, és három kulcspassza is, tehát nem az ő nyakába kell varrni a sikertelenséget, de valahol azért mégis: ez a válogatott rajta áll vagy bukik – ami érthető, hiszen a világ egyik legjobbjáról van szó, ugyanakkor ez a függés és alkalmazkodás nem vezet sehova.

Ezúttal tehát a szív győzött, biztos vagyok benne, hogy Hallfredsont már csak az hajtotta tovább, Messi után a meccs végén, amikor sikerült hátulról szerelnie, és a többieket is. Az argentinoknak meg itt az ideje végre elgondolkodni, hogy kicsit elszakadjanak a Messi-függéstől, és önállóvá váljanak. Dybala, Lo Celso, Pavón, mind készen állnak.